Jeruzsálem a világ egyik legősibb települése, régészeti feltárások során a város mellett már egy 9000 éves település nyomaira is bukkantak. Történelme tehát hosszú évezredekre nyúlik vissza, és arányosan legalább ilyen hosszú könyveket is írtak róla, szóval nem is nagyon erőlködnék azon, hogy egy ilyen rövid blogbejegyzésben megpróbáljam akárcsak felvázolni is azt. A történelem folyamán többször lerombolták, azután újraépítették, majd megint lerombolták, ismét újraépítették, és így tovább... Pont, mint az ominózus mocsári várat Monty Python-ék Gyalog galoppjában. Közben hódítók jöttek-mentek, többször cserélt gazdát, valaki mindig a sajátjának akarta tudni, uralták már korábban a zsidók, a rómaiak, a bizánciak, különböző muzulmán államok, a keresztesek, a török birodalom, az angolok. A török hódítások alatt 1538-ban Nagy Szulejmán falakkal vette körül várost, ami a mai napig körbehatárolja az "Old City"-t. A település a folyamatos bevándorlás miatt az elmúlt évszázadban bőven túlnőtt a falakon, új városrészek jöttek létre. Az óváros jelenleg Jeruzsálem keleti oldalán, de még a központi részén helyezkedik el. Fontos megemlíteni, hogy az óváros a második világháború vége óta Jordánia felségterülete és ellenőrzése alatt állt. Az 1967-es hat napos háború során Izrael elfoglalta a Jeruzsálem keleti részét, és egyesítette a várost. Ennek nyomai még a ma napig - és valószínűleg még hosszú ideig - rányomják a bélyegüket Jeruzsálem életére, működésére. A falakkal körbevett óvárost 1981-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította, érdekes módon nem Izrael, hanem Jordánia kezdeményezésére.

Valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne lenne tapasztalata vagy legalább romantikus elképzelése arról, hogy is nézzen ki egy település óvárosa. Vegyük sorra, hogy mik is lennének az elsődleges elvárásaink egy történelmi kerülettel szemben: Ne nagyon legyen gépkocsi forgalom, lehessen elvegyülni a forgatagban, egy macskaköves utcán színes és patináns - legalább múlt századbéli - épületek között sétálgatni, majd felfedezni az abból nyíló hangulatos szűk utcácskákat, sikátorokat, az eldugott apró üzleteket, egy apró kávézó teraszáról megfigyelni a hétköznapi életüket élő embereket, miközben a gőzölgő kávé és a friss péksütemények illata keveredik a levegőben

Nos, valahol mélyen ezeket is megtaláljuk Jeruzsálem óvárosában, csak nem pont így, és nem pont olyan formában, mint ahogy akárhol máshol megszokhattunk. Sőt, mondhatnám azt is, hogy Jeruzsálem óvárosának képe nagyon messze áll az általunk megszokottól. Kezdjük azzal, hogy az "Old City"-t egy masszív városfal választja el a város többi részétől. A fal monumentális, az átlagos magassága 12 méter, a vastagsága 2,5 méter, és kicsit több mint 4 kilométer hosszan öleli körbe az 1 négyzetkilométeres területen fekvő kerületet. A falakon teleport, katapult vagy komolyabb hegymászó-felszerelés nélkül lehetetlennek tűnik a bejutás, így erre a célra a nyolc kapu közül kell egyet választanunk. Pontosabban csak hét, mivel az Arany kaput még az 1500-as években befalazták, ennek történetéről kicsit bővebben már írtam az Olajfák hegyéről szóló bejegyzésben. Én főleg a nyugati, északi és keleti részére nyíló Damaszkusz-, a Jaffa-, és az Oroszlános kapukat használtam, mert a legfontosabb látnivalók ezeken keresztül elérhetőek, és biztos pontokat nyújtanak a navigáláshoz. A tájékozási pontok meghatározása és a navigálás komoly feladatot jelent a városfalakon belül, főleg ha vezető nélkül próbálunk kiigazodni a kis utcák labirintusában. 

Elcsépelt közhelynek tűnik leírni azt, hogy a kapuk mögött egy teljesen más világ vár bennünket. Pedig ez a közhely, messze nem fedi a valóságot. A kontraszt hatalmas. Ahogy a modern Jeruzsálem forgalmas utcájáról belépünk az egyik kapun, mintha időben visszaugranánk néhány száz évet és térben is egy teljesen másik helyen, városban, országban találnánk magunkat. Szó szerint egy város, egy másik város szívében. Az utcazajt már nem a forgalom és az autók hangja dominálja, inkább az emberek forgataga, beszélgetés, alkudozások.

Az óváros öt kerületre osztódik, nevüket a többségben itt lakók származása és vallása alapján kapták: Keresztény negyed, Örmény negyed, Muszlim negyed, Zsidó negyed, és a Templom hegy. E szabály alól nevében is kivételt képez a Templom hegy, ami bőven megér egy külön misét, így erre majd egy következő posztban térek ki részletesebben. Az egyes negyedeket az utcakép alapján nekem nem nagyon sikerült elkülönítenem. Vagy én nem vagyok túl jó megfigyelő, vagy kívülállóként nem is igazán lehet megkülönböztetni őket.

Az utcák kész labirintust alkotnak, könnyű elkeveredni, így érdemes egy várostérképet beszerezni. A magas és vastag kőfalak mögött nem mindenhol működik a GPS, néhol még térerő sincs. Nehéz elképzelni, hogy a város tervszerűen épült volna fel. Kicsit olyan, mintha az épületek egy élő szervezet mintájára nőttek volna ki a földből és telepedtek rá az utcákra. Nagy a zsúfoltság, a szűk és sötét sikátorokban a csatornaszag keveredik a római kömény illatával, valamilyen elképesztő elegyet alkotva. A sikátorok egy része fedett, hosszú sötét folyosóként fut végig a kerületeken. A történelem körbeveszi az egész óvárost, meghatározza a hangulatát, a legtöbb helyen az ember szinte maga előtt látja az utcaköveket koptató római légiósok, majd a keresztes lovagok hadát. Mintha ez egész hely egy középkori film díszlete lenne. Ha úgy vesszük, maguk a települések is önálló életet élnek, optimális esetben folyamatosan növekednek és változnak, új utcák és épületek jönnek létre vagy tűnnek el, folyamatosan változik a képük. Jeruzsálem óvárosának falai között azonban valahogy megállt az idő. A kora középkorban - vagy talán még régebben - épült házakat a mai napig életvitelszerűen lakják, falaik között orvosi rendelők, iskolák, üzletek, kifőzdék, pékségek működnek, a piacokon árusok kínálják a portékáikat.

Megéri hosszabb időt eltölteni a falak között, akár csak sétálgatni, nézelődni, szinte minden sarkon lehet találni valami felfedezni valót. Én nagyjából kétszer fél napot szántam az óváros bejárására, de utólag be kell lássam, kevésnek bizonyult. Ha most valaki megkérdezné, hogy mit érdemes megnézni, nehezen tudnék egy listát összeállítani. Sok mindent láttam, de valószínűleg sokkal több dolog maradt rejtve előttem. Az óvárost önmagában is látni kell, de ha a főbb látnivalókra kíváncsi valaki, akkor következzék egy kis felsorolás, a teljesség igény nélkül. 

Via Dolorosa

A Fájdalmak - vagy Szenvedés - útja avagy Keresztút, a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb helye. A hagyomány szerint Jézus ezen az úton cipelte végig a keresztet egészen a Golgotáig. A kanyargós útvonal az El-Omaríja muszlim iskolától (az egykori Antónia-erőd) vezet nyugat felé haladva a Szent Sír-templomig (Golgota), a hossza nagyjából 600 méter. A teljes út 14 állomást (stációt) fed le, amik a Golgota felé haladó menet eseményeit jelképezik. Egyes stációk könnyen megtalálhatóak, a falakon jelek és feliratok jelzik a helyüket, néhol kápolnákban találhatjuk meg őket, míg némelyiket legfeljebb kikövetkeztetni tudjuk. Jelentősége inkább csak a hívők és zarándokok számára van, az események egy része fiktív és a helyszínek sem helyesek történelmileg. Az úton általában tömeg van, turistacsoportok, zarándokok a világ minden tájáról. Szinte mindig lehet keresztet magával cipelő zarándokkal találkozni az út során, aki így próbálja átélni Jézus szenvedéseit. Bevallom őszintén, én nem sétáltam végig a teljes útvonalat, viszont az óváros bejárása során többször érintettem egyes szakaszait, mivel több számomra is érdekes látnivaló is található a közvetlen közelében.

Osztrák-Magyar Zarándokház / Austrian Pilgrim Hospice

Az Austrian Hospice vagyis az Osztrák Zarándokház az óváros egy kevésbé ismert helyszíne, pedig szoros magyar kötődéssel rendelkezik. Az épület a Via Dolorosa 37. szám alatt található, az arab negyed szívében. A zarándokház 1863-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia idején nyílt meg, majd évtizedeken át közösen tartotta fenn a bécsi és az esztergomi érsekség, így az idők folyamán több magyar vezetője is volt. Ekkor Osztrák-Magyar Zarándokház néven fogadta a szentföldre érkezőket, de a Monarchia felbomlása után teljes mértékben Ausztriához került. A 20. század viharos történelme hánytatott sorsot szánt az épületnek, a brit hadsereg elkobozta és árvaházat üzemeltetett benne, működött német katonai kórházként és internálótáborként is, a második világháború után Jordánia - , majd a hat napos háború és Jeruzsálem elfoglalása után Izrael használta kórházként, végül 1985-ben kapta vissza az osztrák katolikus egyház. 2017-ben a Magyar Kormány tárgyalásokat kezdeményezett a zarándokház tulajdonjogának, vagy legalábbis részleges tulajdonjogának megszerzéséért, ami a mai napig még nem vezetett eredményre, Ausztria szerint ennek nincs is jogalapja. Az épület jelenleg szálláshelyként és kulturális központként működik. A kapu közvetlenül a Via Dolorosa-ra nyílik, de folyamatosan zárva tartják. Bebocsájtást csak a csengő használatával nyerhetünk, a gomb megnyomása után mindenféle kérdés nélkül kattan a zár, és nyílik a kapu. Két dolog miatt érdemes mindenképpen bekéretőznünk: az egyik egy igazán hangulatos kávézó, a másik pedig a tetőről az óvárosra és az Olajfák hegyére nyíló kilátás. A főbejáraton belépve rögtön a recepcióhoz jutunk. Tőlem senki sem kérdezett semmit sem arról, hogy mit is keresek ott, így viszonylag szabadon tudtam felfedezni a monarchia stílusában berendezett épületet. Balra fordulva egy folyosó végén találjuk a kávézó belső helységét, kiszolgáló pulttal és asztalokkal. Ha már unjuk az arab kávét, akkor itt igazi felüdülésben lesz részünk, valódi bécsi kávét főznek, amit lekísérhetünk egy szelet isteni Sacher-tortával vagy almás rétessel. A kávézóhoz tartozik egy hangulatos kerthelyiség, hűs árnyékot adó zöld növényzettel, szinte alig hihető, hogy csak egy fal válasz el minket az óváros zajos forgatagától. A csendet csak a közeli mecsetek müezzinjeinek imára hívó hangja töri meg időnként. Ha gyűjtöttünk egy kis energiát, akkor semmiképpen sem hagyhatjuk ki a tetőterasz felkeresését. Az épület bejáratával szemben vezet felfelé egy széles lépcső a 3. emeleti tetőteraszig. Fel lehet menni lifttel is, de akkor sokat nem fogunk látni a zarándokházból. A tetőre vezető utolsó lépcsőfordulóban támogatásként 5NIS, vagyis nagyjából 450-480Ft-os áron jegyet kell váltanunk. A kilátás viszont minden sékelt megér, nem is nagyon részletezném, beszéljenek magukért a képek.

A bazilika a hagyomány szerint a Jézus keresztre feszítésének és sírjának helyére, a Golgota sziklái fölé épült. A helymeghatározásban a történészek nem osztják teljes mértékben a vallási vezetők nézeteit, feltételezésük szerint a Golgota a városfalon kívül volt található, valahol a Jaffa kapu közelében. A nézeteltérések ellenére a hely a kereszténység egyik legfontosabb szentélye lett.

Története közel kétezer évre nyúlik vissza. A sírkamra, ahová Jézus testét eltemették, korábban elhagyott kőbánya volt, egyes jeruzsálemiek itt alakíttatták ki temetkezési helyüket. A keresztény hagyomány hűen őrizte Jézus halálának és feltámadásának helyszínét, már az évezred elején is sokan zarándokoltak ide azért, hogy meglátogassák a sziklasírt. Ennek elnyomására az 1. század közepén Hadrianus császár építtetett Jupiter tiszteletére egy pogány szentélyt a szikla fölé. 325-ben Szent Ilona, Nagy Konstanin császár anyja - és mellesleg a régészek védőszentje - Jeruzsálembe érkezett, hogy felkutassa a kereszténység fontos emlékhelyeit. A helyiek irányították a Jupiter szentélyhez, aminek későbbi feltárása és bontása során megtalálta Jézus feltételezett sírkamráját három kereszt maradványaival, és a Szent Lándzsát, amely megsebezte Jézust a kereszten. Konstantin császár ez után emelt a Jupiter szentély helyére egy öt hajós keresztény templomot. A korai régészeti feltárások során a szikla nagy részét többször megfaragták, és a sírt kiemelve egy kőtömbben őrizték meg. A Golgota ma egy alig öt méter magas sziklatömb, ami beépítésre került a bazilikába egy emeleti szintbe, a sír pedig innen majdnem 50 méter távolságra helyezkedik el egy másik teremben. A templomot az idők során számos támadás érte, többször lerombolták, majd újraépítették. Az eredeti épületnek már csak az alapjai vannak meg, a ma álló bazilikát a keresztesek idején építették fel. Az évszázadok alatt nehezen áttekinthető, szinte már-már átláthatatlan épületegyüttessé nőtte ki magát, kisebb-nagyobb termek, kápolnák, több emelet magasságában torlódtak egymás mellé, fölé, és alá.

A bazilika könnyen megközelíthető a Jaffa és Damascus kapukon keresztül, a Via Dolorosa utolsó állomása. A 14 stációból 4 már az épületen belül található. Épületének csak a fő homlokzata látható, az évszázadok alatt teljesen körbeépítették. A templomot bonyolult szerződések alapján hat felekezet közösen felügyeli, a római katolikus, a görög ortodox, az egyiptomi kopt, az etiópiai, a szír és az örmény egyház. Már csak a felekezetek számából is el tudjuk képzelni, hogy nagyon nem egyszerű a helyzet, a legkisebb vitás helyzet feloldása is hosszú időbe és rengeteg energiába telhet. Márpedig a vallás eltérő értelmezése és szokásjogai meg is teremtik ennek az alapját.

Nem is kell messzire menni példáért. Érdemes megállni a főbejárat előtti kis téren, és kicsit jobban körbenézni. A legtöbb embernek első látásra nem is szúr szemet az emelet jobb oldali ablaka alatti párkányon álló létra. A pár fokos cédrusfa létrát a legenda szerint a 18. század környékén helyezte oda egy kőműves (vagy korábban, mert az épületről készített régebbi metszeteken is látható már, de írásos rendeletben ekkor említik először), aki az örmény egyház megbízására kezdett dolgozni a homlokzaton. Ez nem tetszett a görög szerzeteseknek, akik összeverekedtek az örményekkel, majd megdobálták és elkergették a kőművest. A létra viszont az ablak alatt maradt. Ezután született meg az egyezmény a templom belsejének felosztásáról az egyes felekezetek között. Azonban a külső terület közös maradt, így a törékeny béke fenntartásának érdekében azóta sem meri senki eltávolítani az ablakhoz támasztott létrát. Ha valamelyik szerzetes felmenne eltávolítani, a többiek úgy értelmeznék, hogy a falszakasz az adott egyház irányítása alatt áll. Így a kőműves munkaeszköze ott maradt és megkapta az Mozdíthatatlan létra jelzőt. Bár minden jel arra mutat, hogy az idők során elmozdították, sőt talán ki is cserélték, de legenda tovább és a magányos létra a kereszténység széthúzásának a jelképévé vált. Egészen addig nem mozdítható el, amíg az egyes felekezetek fel nem oldják az ellentéteiket. Nem fontos most rögtön odarohanni és megnézni, az évszázadok tapasztalatai alapján jó eséllyel még hosszú ideig ott fogjuk találni. 

A bazilika főbejáratán belépve több irányban is elindulhatunk, de érdemes sorrendben végigmenni a látnivalókon. Számíthatunk tömegre és hosszabb sorban állásra, a főbb vallási ünnepnapokon egy kicsit még többre és nagyobbra is. Az épületben jobbára a félhomály és sötétség az uralkodó, sajnos bent nem is igazán sikerült jó képeket készítenem. A főbejárattal rögtön szemben láthatjuk a „Megkenés kövét, amelyen Jézus testét balzsamozták be. Folyamatosan hívők veszik körbe, sokan a kőlapra borulva imádkoznak, mindenki meg akarja érinteni.

Jobbra felfelé egy meredek lépcsőn a keresztre feszítés feltételezett helyére, a Golgota sziklájára emelt szentélyhez juthatunk. A sziklát magát egy üveglap takarja, de a ráépített oltár alatt csak egy kis résen meg is érinthetjük. Az oltár előtt a hívők hosszú sorokban várakoznak türelmesen az "egyérintés" kedvéért. Ide helyezték el azt a kőpadkát, amire a kereszthalált halt Jézus testét fektethették, márványlappal fedték be, és oltárrá alakították. Felette 43 lámpás, különböző keresztény egyházak ezüst lámpásai függnek. A Golgota sziklájában találtak egy olyan mélyedést, amelybe beleállíthatták a keresztet, és olyan kifaragott köveket is leltek, amelyekkel rögzíthették azt. Látható egy repedés is, ahol Jézus kiömlő vére jutott le a mélybe, Ádám sírjához. A Golgota-kápolna alatt alakították ki az Ádám-kápolnát, azon a helyen ahol az első embert eltemették. 

A megkenés kövétől balra fordulva juthatunk el a bazilika legnagyobb termébe, a sírhoz. A Szent sír sziklaürege fölé 1810-ben az orosz ortodoxok építettek egy kis barokk kápolnát síremlékként. Maga a kápolna külön épületként áll a bazilika hatalmas kupolája alatt. A szentély déli falán egy kis ablak van, amelyen keresztül látható a barlang fala. A sírkamra alig négy négyzetméter alapterületű. A márványburkolatú szentélyben a katolikusok, az ortodoxok, az örmények és a koptok - a kialakított szokásrend szerint - mutatják be a maguk szertartása szerinti legszentebb liturgiát. A díszítésben is keverednek az eltérő hagyomány- és ízlésvilág elemei. A sír körül folyamatosan nagy a tömeg, főleg a szertartások ideje alatt.

A 2010-es évek közepére a kis kápolna márványlapjainak elcsúszása miatt annyira rossz állapotba került, hogy az összedőlés fenyegette. Így kivételesen a Szent Sír-templomot felügyelő felekezetek megegyezésre jutottak abban, hogy szükséges a sír felnyitása és felújítása. A munkálatokra az engedélyt az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem szakemberei kapták meg, akik feltárták a jeruzsálemi Szent Sír belsejét, és valószínűleg megtalálták a sziklasír eredeti rétegét, ahova a hagyomány szerint kereszthalála után Jézust eltemették. A kutatók megerősítették e belső mészkőfal, valamint a Szent Sírt körbevevő mészkőbarlang eredetiségét. A tudósok egy réteg törmeléket találtak a sír belsejében, alatta pedig egy újabb márványlapot egy vésett kereszttel, mely valószínűleg a keresztes háborúk idejéből származik. Amikor a legalsó réteget is eltávolították, egy egyszerű, csiszolatlan mészkőlap tűnt elő. A sír feltárásáról és felújításáról a National Geographic filmet is forgatott.

A főbejárattól jobbra, a Golgota kápolna mögötti folyosón tudjuk megnézni a bazilika régebbi részeit. Innen lehet bejutni az Ádám-kápolnába, és a hosszú lépcsősorokon a földszint alá ereszkedve a Konstantin császár által épített eredeti templom részeként a Szent-Ilona kápolnába. Ennél is mélyebben található az a ciszterna, ahogy a legenda szerint Ilona megtalálta Jézus keresztjét. A templom ezen a területen már teljesen más képet mutat, mint a középkorban épült részei, láthatóan sokkal régebbi, a kápolnák falát és mennyezetét sok helyen már a sziklák alkotják. Ugyan bizonyíték nincs arra, hogy tényleg itt történt a keresztre feszítés, és hogy a talált kereszt vajon tényleg az a nagybetűs kereszt, hiszen a Golgota volt a kivégzések helye, és a keresztre feszítés igen gyakori volt a halálbüntetések sorában. De mégis, a föld alatti barlangkápolnák hangulata és atmoszférája teljesen el tudja hitetni velünk, hogy valami mégis lehet a történetek és a legendák mögött. Még ha nem is pont ott, és pont úgy.

A Dávid Tornya valójában inkább egy nagyon jó állapotban megmaradt citadella a bizánci korból. A Jaffa kapu közvetlen közelében található, egy-két perces sétával elérhető. Az erődben egy régészeti kiállítás és egy múzeum működik, ahol Jeruzsálem és a három világvallás ide köthető történetét nézhetjük végig a kezdetektől napjainkig. A falakról nagyszerű kilátás nyílik Jeruzsálem nagy részére, az új negyedekre és az óvárosra is. Mind a jó állapotú erőd, mind a kiállítás látványos, de csak annak ajánlom aki érdeklődik a történelem iránt, egyébként szerintem kihagyható. A belépés nem ingyenes és nem is olcsó, a felnőtt jegy nagyjából 40NIS, vagyis 3600-3800Ft. Bizonyos estéken koncerteket és fényfestést is tartanak a falak között, ami nagyon látványos, de plusz jegyet kell rá váltani.

Mamilla Mall

Bizonyára sok mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mit keres az óváros látnivalóinak felsorolása között egy bevásárlóközpont, ami nem is túl régi, ráadásul még csak nem is a falak mögött helyezkedik el. Felkeresése mégis megér egy rövid kitérőt, pár perc sétára találjuk a Jaffa kaputól északnyugatra az óváros utcaszintje alatt. A hivatalos nevén Alrov Mamilla Avenue gyakorlatilag egy 610 méter hosszú exkluzív bevásárlóutca, vagyis nyitott légterű pláza. Bérlői között szinte minden nagy világmárka üzletei megtalálhatók, kávézók, éttermek, irodák, lakások és hat szintes mélygarázs. A bevásárlóközpont 2007-ben nyitott meg, több mint 30 év előkészítés és munka után. A területnek komoly történelmi és régészeti jelentősége volt, ezért a projektet vezető építész úgy döntött, hogy az épületeket hasonló anyagok és stílusok felhasználásával integrálja a környezetükbe és nem egy modern dizájnt hoz létre. Viszont az épületek meglehetősen rossz és romos állapotban voltak, így az eredeti Mamilla utca régi épületeit elbontották, homlokzatait eltávolították, majd kövenként teljesen újra építették. A köveket bontás közben oldalanként beszámozták, majd az új épületekben a számozás alapján újra összeépítették, mint egy hatalmas puzzle-t. Ennek nyomait még még a mai napig láthatjuk az épületek homlokzatán.

Ezzel egy rövid szünetre megszakítanám a bejegyzést. Bevallom, hogy amikor felvázoltam miről is szeretnék írni, még én sem számítottam arra, hogy ilyen hosszúra sikerül majd az óvárosról készült beszámoló. Főleg úgy, hogy két nagyon fontos helyszínről, a Siratófalról és a Templom-hegyről még eddig nem sok minden hangzott el, pedig van mit írni róluk.

Így utólag két részre bontottam posztot, az első felvonásban kapott helyet maga az óváros, és a keresztény kultúrkörhöz kapcsolódó helyszínek, a második felvonásba kerül a Siratófal és a Templom-hegy, vagyis a Zsidó és az Iszlám hagyományokhoz kapcsoló emlékek.

Szóval folytatás következik hamarosan....

További képek és posztok:
https://www.facebook.com/helloazsiablog/
https://www.instagram.com/helloazsia/

Előzmények:
1. Legyen mondjuk Izrael!
2. Tervezés és az előkészületek
3. Érkezés, a Ben-Gurion repülőtértől Jeruzsálemig
4. Az Olajfák hegyén I. rész: A kerti sír
5. Az Olajfák hegyén II. rész: A kő örök, akár a lélek
6. Mea Shearim - Jeruzsálem ultra-ortodox közössége