Bevallom őszintén, hogy a kelleténél egyébként is kicsit kevesebbet foglalkoztam az utazás megtervezésével, és valahogy a munka és a napi rutin között a várakozás izgalma is kicsit alábbhagyott, így elég váratlanul ért, hogy eljött az indulás napja (vagy inkább éjszakája). Kora este szépen becsomagoltam, sok holmival nem készültem, csak egy 35-40l körüli hátizsákkal, a méretei alapján pont megfelel a fapadosok kézipoggyász kategóriájának. A Wizz reggeli Tel-Aviv-i járata 6:05 perckor indul, és az online check-in ellenére is ajánlott 2-3 órával korábban kiérni a reptérre, mivel fokozottabb biztonsági ellenőrzésekre lehet számítani. Így aznap éjjel nem nagyon fért bele az alvás, hajnali egy körül el kellett indulnom a reptérre. Az út nagyjából két óra, az autót le kell parkolni a reptér előtt, még egy útindító kávét is inni kell, aztán át kell vergődni a biztonsági ellenőrzéseken.
A reptéren már tömeg fogadott, reggel hat körül csoportosan indulnak a fapados járatok az európai desztinációkra, kiemelten azokra a helyekre, ahol meglehetősen sok honfitársunk dolgozik és tartózkodik életvitelszerűen. Meglepetésemre az izraeli járatokra jellemző szigorított biztonsági ellenőrzéseknek nyomát sem találtam, de aztán a boarding közbeni várakozáskor a biztonsági szolgálat két tagja elkezdte kettesével kiemelni az utasokat a sorból, majd gyors motozás és a kézipoggyászok átnézése következett. Nagyon nem lassította a beszállást, mivel amúgy is várni kellett a buszokra. Perszehogymiértisne, engem ilyenkor mindig kiszúrnak, de legalább nem az unalmas sorban állással mulattam az időt. A reptérhez hasonlóan a Tel Aviv-i járat is teltházas volt, így fel sem merülhetett, hogy máshova üljek, mint ahova a jegy szól, szépen elhelyezkedtem, majd megpróbáltam aludni egy kicsit. A három órás út simán turbulenciamentesen zajlott, nagyjából Ciprus környékén már megkezdtük az ereszkedést. A kapitány már itt elrendelte az övek bekapcsolását minden utas számára, de mint megtudtam, az izraeli légtérre vonatkozó szabályok kötelezővé teszik az öv használatát minden az ország légterébe belépő és áthaladó járaton.
Leszállás után igyekeztem útlevél-ellenőrzésre, de még így sem voltam elég gyors. Tömegek álltak a pultok előtt. Nagyjából egy órás várakozás következett, lassan haladtak a sorok, hosszan ellenőrizték és kérdezték ki a belépni szándékozókat.
A pulthoz lépve az ügyintéző hölgy nagy mosollyal fogadott, legalábbis az első kérdésig. Az “Egyedül érkeztem.” válasz megfagyasztotta a levegőt, a mosoly lelohadt. Érdemes erre felkészülni, és számítottam is a kérdések özönére, de ennyire azért mégsem. Közel 10 percet társalogtunk az utazásom céljáról, a meglátogatni kívánt helyekről, a szállásokról, ismerek-e valakit Izraelben, kivel-hol-miért fogok találkozni, mi a munkám, és van-e visszaútra szóló repülőjegyem, mire nagy nehezen megkaphattam a vízumként nyomtatott fényképes Blue Cardot. A kártyát alapvetően pecsét helyett adják, mert vannak országok ahol kicsit érzékenyen reagálnak az útlevélben elhelyezett izraeli pecsétre (no meg persze ide sem biztos, hogy szerencsés mondjuk iráni vízummal érkezni az útlevélben). Erre a kártyára érdemes vigyázni, mert ellenőrzőpontoknál elkérhetik, a reptéri be- és kiléptetéskor a kódot be kell olvastatni egy kapunál, és bejelentkezéskor a szállásokon is szükséges. Sőt, van olyan benzinkút, ahol egyedül tankolni sem lehet nélküle. Utána viszont elteheted emlékbe.
Van néhány dolog, amit nem pont a reptéren érdemes beszerezni. Ez a nem éppen rövidke lista itt új ponttal egészült ki. Azt nem is részletezem, hogy nem itt kell pénzt váltani, mert baromi rossz az átváltási árfolyam (mivel otthon elmaradt, így pár sékel átváltására itt kényszerültem rá), de az még nekem is új volt, hogy a SIM kártyával is megpróbálnak átverni. Akárhova is utazom, az első dolgom helyi SIM kártyát keresni a telefonomba, hogy utazás közben egyszerűen tudjam tartani a kapcsolatot, és ha telefonálni, netezni kell valamiért, ne kelljen néhány perc miatt jelzálogot felvenni a házra. Az értékesítő ponton azonban simán letagadták, hogy léteznének az ő általuk ajánlott méregdrága csomagoknál olcsóbbak, holott a szolgáltató oldalán bárki megtalálhatja őket. Egy holland srác ugyanebben a cipőben járt, egy darabig próbálkoztunk meggyőzni az értékesítőt, aztán feladtuk, a városban remélhetőleg nem fognak akadékoskodni.
Végre kijutottam a reptérről, ahol várt a következő megoldandó feladat, el kell jutnom Jeruzsálembe. A Ben Gurion Nemzetközi repülőtér viszonylag messze helyezkedik el minden nagyobb településtől, Tel Aviv-tól nagyjából 15-20 km, Jeruzsálemtől 50-60 km. Mivel szombat reggel érkeztem, elég szűkösek voltak a lehetőségek. Lassan kapcsoltam, és most értettem meg miért is lehet olcsóbb a szombati indulás-érkezés. Péntek délután kettő körül gyakorlatilag megáll az élet Izraelben, kezdődik a Shabbat. A legtöbben már nem dolgoznak, leáll a tömegközlekedés, még a reptér felé sem járnak a buszok-vonatok, nincs reptéri shuttle busz, taxi is kevesebb van. Nem mintha a taxi számításba jöhetett volna, szűkös a költségvetés, enni is kell valamiből. Az egyik legjobb megoldásnak az iránytaxi vagy itteni ismertebb nevén a Sherut bizonyult. A reptér G szintjén az érkezési oldal kijáratától jobbra fehér-sárga 9-10 személyes kisbuszok sorakoznak. A járatok a hét minden napján 24 órában üzemelnek, és főleg Jeruzsálembe tartanak. A kisbuszok addig nem indulnak el, amíg az adott irányba össze nem jön egy teli autóra való utas. A sofőrnek le kell adni a címet, ahova menni szeretnénk, és fizetni miután leültél. Az egy útra szóló jegy 64NIS, nagyjából 5700 forint volt. Igaz, hogy ez sem a legolcsóbb, de kibírható és nagyon kényelmes, mivel a taxihoz hasonlóan háztól-házig szállít a sofőrnek leadott címre.
Kinéztem azt a kisbuszt, amire a legtöbben vártak, leadtam a sofőrnek a szállásom címét, és helyet foglaltam az utastérben. Sokáig nem kellett várni, viszonylag gyorsan összejött 10 ember, és útnak is indultunk. Az út Jeruzsálem felé 55km, végig autópálya, nagyjából 45 percet - 1 órát vett igénybe, szombaton elég gyér a forgalom az utakon, ellenben nem sok látnivaló van az út mellett. A táj kezdetben tipikus mediterrán, aztán hegyvidékhez és Jeruzsálemhez közeledve egyre sziklásabb, a városhoz közeledve már nagyon látványos. Alig volt délután egy óra és már a szállásom előtt álltam, a sofőr pár méterre a bejárat előtt tett ki, sokat nem kellett sétálnom. A szállást a The Post Hostelben, Jeruzsálem központjában, egy a Yafo Street-el párhuzamos utcában foglaltam. A Yafo Street Jeruzsálem legforgalmasabb sétálóutcája, éjjel nappal tele van élettel, hangos a szórakozó helyiektől és turistáktól. Az utca közel van az óvároshoz is, ami pár perces sétával megközelíthető a Jaffa kapun keresztül. Szerintem mindenképpen érdemes a belváros közelébe foglalni szállást, mert innen könnyen lehet mozogni, a tömegközlekedés nekem annyira nem tűnt jónak, autóval pedig szinte lehetetlen közlekedni és parkolni. A bejelentkezés gyorsan ment, azonban mivel túl korán érkeztem, a szoba még nem állt készen, így a következő órát a tetőteraszon töltöttem, ahol meglehetősen szép kilátás nyílt a városra.
Mivel elég korán megérkeztem, és alig múlt el délután egy óra mire szállást is el tudtam foglalni, úgy gondoltam belefér egy hosszabb csavargás is estig. Pont elég időm lenne kimenni és körbenézni kicsit az Olajfák hegyén, majd visszasétálni az óváros felé..
Kövessetek minket a Facebookon és az Instagramon is:
https://www.facebook.com/helloazsiablog/
https://www.instagram.com/helloazsia/
Előzmények:
1. Legyen mondjuk Izrael!
2. Tervezés és az előkészületek
